És akkor ismét jó ebédhez szóljon a folytatás:
A Comedy Centralnak dolgozni egyébként is kegyelmi állapot: nem csak hogy emberszámba veszik a fordítókat, de szem előtt tartják az érdekeit, nem akarják agyonhajszolni őket, jó kapcsolatot ápolnak velük, kvázi kis közösséggé kovácsolják őket. Cserébe igyekszem tudásom legjavát adni, és profi hozzáállást tanúsítani.
Ennek szellemében álltam neki az Így jártam anyátokkal 4. évadának is. Bár bevallom, most először édes teher volt ez a munka. Hisz végre egy sorozat, amit néznek is az emberek, benne van a köztudatban, de már három évad lement, szerintem egészen kiváló fordítással, meg kell felelnem minden vélt és valós elvárásnak.
Szerencsére volt időm rákészülni a munkára. Egyrészt megnéztem visszamenőleg az eddigi évadokat, "tanulmányoztam" a sztorit, a karaktereket, a "mondásokat", másrészt megnéztem előre az új epizódokat.
Mivel a magyar változat elkészítése ténylegesen a fordítással kezdődik, a fordító egyfajta felelősséggel is tartozik a folyamat további szereplői iránt. Mert ha rossz a szöveged, vagy tele van elgépeléssel, helyesírási hibával, vagy nem készülsz el határidőre, vagy ha hiányoznak a feliratok, akkor valaki más miattad szív. És hiába "lapulsz" te hűs szobád rejtekén, a nevedet megjegyzik, és nem fogják szeretni.
Mindig is azt vallottam, hogy ebben a szakmában munkát munkával lehet szerezni, és csak akkor hívnak újra, ha jó voltál. Tudom, hogy a sok (sok?) gyatra, összecsapott fércművet látva-hallva ezt nehéz elhinni, de nagyon remélem, hogy elterjed a Comedy igényessége a megbízók között.
A munka megkezdése előtt újabb stresszforrást adott az is, hogy a sorozatot Juhász Anna rendezi. Féltem, hogy ezúttal csalódást okozok neki, de volt olyan drága, hogy már az első forgatási napon felhívott, hogy megnyugtasson, nagyon rendben van a magyar szöveg.
...Ami nálam úgy készül, hogy:
Alapvetően két fő részre osztható a munka: a tartalom és a forma megteremtésére. A tényleges szöveg megalkotásán túl fontos, hogy a formai követleményeknek is megfeleljen a kész szövegkönyv. Cím, epizódszám, oldalszámok feltüntetve, minden kiállásnál (egy egységnyi szövegnél) a megfelelő szereplő neve szerepel, és mindenütt, ahol szükséges, ott van a megfelelő "plusz információ" is. Nevezetesen, hogy a beszélő a kiállás elmondása alatt látszik, vagy képen kívül, esetleg takarásban van, a hangja esetleg telefonon, rádión vagy tévén keresztül hallható, jelölve van-e az, ha ketten egyszerre beszélnek, vagy részben átfedésben szólalnak meg, illetve, hogy közben nevet, sír, valamilyen módon elváltoztatott hangon szólal meg, énekel, felolvas, ún. belső hangon beszél, vagy narrál (mint ahogy teszi azt a 2030-as Ted Mosby). Ennél több mindent vagy konkrétabbat azonban nem nagyon ildomos beleírni, mert az már bizony színészvezetés, és az nem a mi dolgunk.
A tartalmi részeknél érdekesség lehet, hogy kérdés nélkül meg kell írni azokat a részeket is, ahol emberi beszéd hallatszik, de a szövegkönyv még csak nem is jelöli. (A szövegkönyv egy segédeszköz, nem szabad vakon követni, a kép után kell menni.) Ugyanez igaz az összes olyan hangra, ami emberi szájból jön ki (csulik, kuncog, puszil, nyög, liheg, stb.). Sőt olykor még arra is, ha nem jön ki hang a színész torkám, viszont tátog. Ott bizony írni kell valamit "némára".
Illetve ugyanígy figyelni kell a környezeti zajokra. Lehet, hogy sokszor szükségtelenül, de én mindig jelzem, ha az adott jelenetnek van háttérzaja (bárnyüzsi, stadionnyüzsi, gyerekek ujjongása, stb.)
Egyébként is azt az elvet "verték belém", hogy inkább legyen benne minden, az is, ami látszólag felesleges, mint hogy valami kimaradjon. Érthetetlenül hadoválnak nyolcan egyszerre? Írj rá szöveget, hogy a "tömeg" tudjon valamit érthetetlenül hadoválni, ne nekik kelljen a stúdióban improvizálni!
Szóval mindezeket szem előtt tartva ültem neki az első résznek.
A félelmeimet felülírta a rajongás, ami eddigre már kialakult bennem, és élvezettel vetettem magam a munkába.
Az érdemi fordításnak is több vetülete van.
Egyrészt ott az "egyszerű szöveg", amikor egyszerű szavakat használva beszélnek (have, do, say, take, make, stb.) Juhász Annától azt tanultam, hogy "el kell menni a falig", vagyis hogy maximálisan ki kell használni a nyelvi eszköztárunkat, színesen, változatosan kell fogalmazni. Ezt igyekszem a gyakorlatban is alkalmazni, mert sok esetben enélkül lapos és sablonos lenne a párbeszéd.
Bár sokszor kell a kontroll, mert hajlamos vagyok olyan szavakat is használni (pl. nyipászta), amit a környezetemben senki nem ismer.
Viszont mindig örömmel tölt el, ha másoktól gyakran hallott, vagy saját magam által előszeretettel használt szófordulatokat is beépíthetek a szövegbe. (Mi jót csinálsz?, vagy hipihopizik, értsd: ugrándozik)
Másrészt sitcomról lévén szó, a HIMYM-ben is sorjáznak a szóviccek. Egy-egy sikerültebb megoldásnál mindig jókat nevetek. Ezek közül van egy kedvencem:
Eredeti:
Barney (az akváriumra, mint szórakoztató elemre reagálva): No thanks. I don't mess with fishbowls unless they have my two favorite fish – the sucker fish and the blow fish!
Fordítás:
Barney: Kösz, de az akváriumok nem hoznak lázba. Bár van két kedvenc halam. A makkréla és a "bukik rája".
A szóviccek önmagukban is komoly feladatot adnak (bár egy idő után rááll az agyam), de ha ún. reálikkal, vagyis jellegzetes kulturális elemekkel, utalásokkal társulnak, ott már a jó nyelv- és humorérzéknél többre van szükség. El kell dönteni, mi a poén alapja, mi mehet, mi maradhat, melyik részét lehet lecserélni, hogy a poén megmaradjon.
Az egyszerű, "poénmentes" reáliáknál pedig érezni kell, hogy mit lehet lefordítani, és mit nem. Lásd: Upper West Side vs. Góliát Nemzeti Bank.
A lényeg, hogy alapvetően azért van szükség ezekre a módosításokra, hogy a végeredmény – és ez minden fordításra igaz – "megálljon a saját lábán", és az eredeti ismerete nélkül is "működjön", szórakoztasson.
Számomra van még egy fontos szempont: ne nézzük hülyének a nézőt! Nem kell mindent lebutítani. Ha a legkisebb esély is van rá, hogy vannak a nézők között olyanok, akik értik, miről is van itt szó (gondolok itt a reáliákra, poénokra), akkor inkább meg kell hagyni, és bízni benne, hogy a többieknek ez olyan plusz információ, ami nem gátolja a megértést.
Ha elkészültem, megy a szöveg a lektorhoz, akinek bizony gyakran vannak jobban hangzó vagy találóbb ötletei, illetve nem egyszer mentett már meg attól, hogy poszt legyen belőlem. Mert megesik mindenkivel, hogy elalszik az ébersége, vagy rosszul áll össze egy-egy mondat jelentése a fejében. Vagy kiderül, hogy a lektorom semmi szín alatt nem vehet feleségül, mert nem ismertem fel, hogy egy adott mondat a Star Wars egyik híres jelenetéből van.
Azután, hogy hibák kijavítva, javasolt változások megtárgyalva, átvezetve, elkészül a szereplők listája, a kiejtési lista, a feliratlista.
Ám ilyenkor van még egy nagyon fontos lépése a munkamenetnek: a ráolvasás.
Osztott képernyő, egyik oldalon pörög az epizód, másikon a doksi, én pedig színészesdit játszom, hogy lássam, halljam, érezzem, a szöveg nem túl rövid-e, nem túl hosszú-e, jó-e a ritmus, a tagolás, beiktattam-e a szükséges szünetjeleket, és egyáltalán, hogy hangzik mindez élőszóban.
"Az évek meg a rutin" azért megteszi a hatását, egyre kevesebbet kell már ilyenkor javítani, mert miközben írom, az agyam "rögzíti" a mondat dallamát, és arra a dallamra írom a magyar szöveget. És ha ez is megvan, mehet az anyag a stúdiónak!
A tovább után pedig megtudhatjátok, hogy miből lesz a cserebogár...