Véleményes hétvégénken most a mesék, mi több, a Vidám mesék világába röppenünk képzeletünk pillangószárnyain. A Vidám mesék kultabb kult, mint az ötvenféle szürke árnyalat, generációk nőttek fel rajta (csak a mi családunkban szám szerint négy), a posztkeresztény kultúra megkerülhetetlen darabja. Az alábbi sorok viszont azt sugallják, hogy Mistinguettet nem lehet meghatni afféle okoska botocskákkal. A várólistával kapcsolatos megjegyzéseket vettük, köszönjük, nem is kapunk naponta harminc ilyet (:
Rég nem jártam felétek, de ez nem a blog hibája, egyszerűen kevesebbet tökölök a számítógép előtt mostanság. Még így is túl sokat.
Na mindegy. Már vagy másfél-két éve el akartam küldeni ezt, de hát ha ti megengedhettek magatoknak több hónapos csúszásokat, akkor nyilván én is. (Ehe-ehe.)
Mellékelten találtok tehát egy gyűjteményt. Előrebocsátom, hogy inkább amolyan fordítói töprengés ez, nem katasztrofális fordítási hibákról van szó, csak ilyen kis kötözködésekről. Magyarázom.
Az első oldalakon Szutyejev Vidám mesék című könyvéből a "Miau" címűt találhatjuk. Az eredeti, asszem, a "Kto szkazal mjau?" (Ki nyávogott?) címet viseli, de nem ez a lényeg. Az első oldalon a következő dolgot olvassuk: "Én nem nyávogok, én beszélek - csapkodott a Kakas a szárnyával, és tüstént elkiáltotta magát: - Kukurikuuú!" Sajnos nem találtam meg az eredetit (azért, mert nem is kerestem, de csitt!), úgyhogy ez csak egy gyanú, majd egy oroszos hozzászóló kisegít, ha akar. Nem tudok sokat oroszul, de azt igen, hogy a "govority" ige ott lehet "beszél" és "mond" is. Minthogy ez a magyar mondat nekem kissé suta, arra gondoltam, hogy az eredeti esetleg olyasmi lehetett, hogy "Én nem nyávogok, én gávárjú - csapkodott blabla - kukurikú." Ami szimplán azt jelentené, hogy "én azt mondom, hogy - csapkodott blabla - kukurikú", még magyarabbul "én - csapkodott blabla - kukorékolok". Vagyis a fordító - gyanúm szerint - félrenézte a mondatot, és nem vette észre, hogy az a közbeékelt izé után még folytatódik, úgy értelmezte, hogy az ottan már egy külön mondat. Nem súlyos benézés (ha egyáltalán igazam van, és az), de kicsit ügyetlenné válik tőle a magyar verzió.
A második oldalon egy teljesen más típusú hiba (?) látható. "Kva-kva-kva - nevetett a béka." Mondják ezt így magyarul? Énnálam a béka azt mondja, hogy brekeke. Oroszul kvá-kvá, azt tudom. De magyarul nekem ez furi.
Harmadik oldal. "...ugatott a Kutyus, aztán eszébe jutott, hogyan morgott a bozontos Komondor". Tutira nem komondor volt az orosz eredetiben, de ez nem baj, elvégre mért ne lehetne a kutyafajtát is magyarítani, pláne, ha valami ismeretlen orosz fajtáról van szó. Igen ám, csakhogy a Szutyejev-mesékben az a lényeg, hogy a szerző egyszerre írta és rajzolta őket, az illusztráció és a szöveg együtt él. Márpedig ha visszalapozunk egy kicsit (nálunk előre egyet, negyedik oldal), akkor látható, hogy a nagy bozontos kutya úgy komondor, ahogy dalmata.
Amikor a kakas azt mondja, hogy “beszélek” arra az én gyerekeim is felkapták a fejüket. Most végre elmondhatom nekik, hogy “mer a fordító bácsinéni….”
A békával kapcsolatban: az elvitathatatlan “brekeke” mellett én magyar békától már kvak-kvak-kvak”-ot is hallottam (persze lehet, hogy ez a megszálló Vörös Hadsereg mentális hadviselésének része volt), olyat viszont tényleg nem, hogy “kva-kva-kva”. (XY cimborám moszkvai ösztöndíjasként egyszer zöld arccal, hangos “kvasz-kvasz-kvasz” kiáltásokkal rontott be valami krimóba, de szerintem ez nem ér pontot). Azért lássuk be: a kva-kva-kva nem olyan tragikus mellényúlás, békából simán ki lehet nézni ilyesmit
A komondor érdekesebb téma. Azt tudom, hogy magyarul egy időben divat volt mindenféle házőrzésre szakosodott, nagy termetű, loncsos, csaholó rémet “kuvasz”-nak titulálni fajtájától, színtől, szőrtípustól függetlenül. Lehet, hogy a komondort is ebben az értelemben használta a fordító. De ezt már tőle kéne megkérdezni.
