Ugyanis szeptember 30.-a Szent Jeromos napja, aki a régészek, könyvtárosok és levéltárosok mellett a fordítók védőszentje is, tehát a különösen súlyos leitereknél hozzá kell imádkozni valami méltó büntetésért. Hogy miért a fordítóké, azt könnyen megérthetjük, ha tudjuk, hogy az ő nevéhez fűződik minden idők egyik legdurvább fordítói melója, a Vulgata, vagyis a ma hivatalosnak tekintett latin nyelvű bibliafordítás. Facebook-oldala is van, mármint Jeromosnak, lehet csatlakozni bátran az eddigi egyetlen lájkolóhoz. (Nem én vagyok az.)
Némi életrajzi adalék: Szent Jeromos (Sophronius Eusebius Hieronymus) 340 táján született Stridoniumban, Pannonia és Dalmatia provinciák határán. Ezt ma Stridóvárnak, horvátul Štrigovának hívják, és szintén határon van, de a horvát-szlovénen. Jeromost tehát akár földinkenk is tekinthetjük, ha nem vesszük figyelembe azt néhány évszázados eltérést. Elhunytának pontos idejét sem tudjuk, de 419-ben vagy 420-ban történt Betlehemben.
Tanulmányainak részletes ismertetésétől itt eltekintenék, életének következő, számunkra lényeges dátuma 373, amikor is szentföldi utazásra indul. Vagy még inkább 374, amikor Antiochiában ágynak dönti valami nyavalya, és van ideje a görögtudását csiszolgatni. Felépülése után sem megy haza, hanem a sivatagban remetéskedik, és egy kikeresztelkedett zsidótól megtanul héberül. Ez a tudása nyilván szerepet játszik abban, hogy 382-ben I. Damasus pápa őt bízza meg a Vetus Latina néven ismert latin bibliaszöveg revíziójával. Tehát nem Jeromosé az első latin nyelvű bibliafordítás, mégis óva inteném az olvasókat attól, hogy "szimpla" lektori munkaként tekintsenek a tevékenységére. Ugyanis nincs az a könyv, amit huszonhárom évig tartana lektorálni, márpedig a Vulgata 382 és 405 között között készült, ami akkor is brutálisan sok, ha tudjuk, hogy Jeromos ez alatt az idő alatt egyéb fordításokon, valamint saját teológiai művein is dolgozott.
A legérdekesebb mindebben az, hogy az evangéliumok fordítása már 383-ra elkészült, a további huszonkét év az ezekre épülő egyéb újszövetségi könyvek görög, valamint az Ószövetség héber és arámi szövegeinek újrafordításához kellett. Már csak azért is ez a legérdekesebb, mert, mint tudjuk, az Újszövetség (és ezen belül az evangéliumok) jelentős része ószövetségi szövegekre alapoz, a Vulgatában azonban logikusan fordítva kell ennek lennie, hiszen Jeromos nyilván a már elkészült fordításokhoz igazította hozzá az újakat - amelyek eredetije viszont időben korábbi volt, mint amazoké.
További érdekesség még a Vulgatával kapcsolatban, hogy bár pápai megbízásra készült, csak a tridenti zsinaton tették "a" hivatalos latin fordítássá 1546-ban, tehát több mint ezeregyszáz évvel az elkészülte után.
De ha már a Vulgatánál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül minden idők egyik leghíresebb, és talán az egyik legrégebbről fennmaradt leiterjakabja mellett, amely ráadásul rögtön véleményes. Igen, a tevéről és a tű fokáról van szó. Egészen pontosan arról, hogy: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." Máté (19,24), Márk (10,25) és Lukács (18,25) evangéliumában is szó szerint ugyanez áll, legalábbis a Károli-fordításban. Sokakban felmerült, hogy Jézus talán mégsem utálhatta ennyire a gazdagokat. Ha viszont három ember egymástúl függetlenül (ha ugyan) ugyanazt jegyezte fel, akkor elég valószínűnek tűnik, hogy valóban ezt mondta. Vagy...?
Három értelmezést találtam, egy szerint leiter, kettő szerint nem.
1. Kezdjük a Leiter-verzióval. Ehhez John Lloyd és John Mitchinson könyvéből, a The Book of General Ignorance-ből (Faber and Faber Ltd., London, 2006, egyébként zseniális mű) idéznék, a saját fordításomban:
"A híres sor [...] esetleg félrefordítás eredménye, ahol az arámi gamta ('erős kötél') szót a gamla ('teve') szóval keverték össze.
Ennek így azért több értelme van, és a jómódúak is megnyugodhatnak kissé."
(108. o.)
Tehát hogy nem a tevének nehéz átmenni a tű fokán, hanem a vastag kötelet nehéz átfűzni rajta. A könyvet jegyző QI Ltd. fórumán azonban így érvel egy kommentelő:
"Azt viszont sehol sem láttam még megemlítve, hogy ugyanez felmerül a Koránban is (7:39 [valójában 7:40 - sTormy]): "Akik a mi jeleinket hazugságnak tartották és fennhéjázóan elfordultak azoktól, azoknak nem nyittatnak meg az ég kapui és nem lépnek be a Paradicsomba, amíg a teve át nem megy a tű fokán. Így fizetünk meg a bűnösöknek."*
Ez elég érdekes teológiai kérdéseket vet fel, mert nem valószínű, hogy az arab és arámi szövegben is teljesen véletlenül ugyanaz a félrefordítás legyen. Tehát ha az evangéliumokba félrefordítás került, hogy került bele a Koránba is?"
Ami fölött az illető elsiklott, az az, hogy az arámi szövegben nincs félrefordítás, hiszen abból fordították. Mégpedig görögre. Így került bele az evangéliumokba, és ezt fordította latinra Jeromos. Tehát ha leiterről is van szó, nem ő követte el.
2. Innentől kezdve Tarjányi Béla biblikus professzorra hagyatkozom, aki az Új Ember 2001/4. számában nyilatkozott a témában. Először arról, hogy netántán...
"...létezett egy kapu Jeruzsálemben, amelyet szűk volta miatt úgy hívtak, hogy tű foka, és a mondás erre vonatkozna. Kiskapuk valóban voltak a városfalakba vágva. Tudniillik az éjszaka érkező utasokat ezen át engedték be, s a felmálházott tevék lepakolva, térdre ereszkedve, nagy üggyel-bajjal tudtak csak átvergődni a túloldalra. Sohasem tudjuk bebizonyítani egy ilyen jeruzsálemi kapu létét, jóllehet az ellenkezőjét sem. Az evangéliumokat szemlélve nem is valószínű, hogy ez a kép egy konkrét kapuhoz kötődne. Ugyanis Jézus szavait elhangzásuk után ötven-hatvan évvel később írták le az evangélisták: mondásaiból, történeteiből eltűnt a legtöbb konkrétum, mivel az Örömhírt évtizedekig olyan emberek között hirdették, akik ezeket az utalásokat nem ismerték, említésük fölösleges és zavaró lett volna. Az evangélium kerüli a hallgatók számára ismeretlen dolgokról való beszédet, hiszen ezeket nem tudták mihez kötni. Ha valaki Isten országáról vagy elvont igazságokról beszél, a mindennapi életből vett dolgokkal próbálja megvilágítani mondanivalóját. Jézus mindenki számára ismert hasonlatokat használt: drágakőről, kincsről, pásztorról beszélt. Ha feltételezzük, hogy a tű foka hasonlatot egy valóságos kapuról mondta Jézus, a mondás akkor is csak azért maradhatott fenn, mert elszakadt a konkrét kötődéstől, és a Jeruzsálemet nem ismerők számára is érthető maradt. A tű foka mint kapunév csak abban az esetben válhatott volna szakkifejezéssé, ha minden városban lett volna ilyen, és így hívták volna ezt a bejáratot."
3. A professzor úr azonban egy harmadik értelmezés mellett áll ki - a legegyszerűbb mellett:
Az abszurditást nagyon kifejezőnek tartom. Krisztus korában mindennapos volt a tanításban, mi viszont mintha félnénk tőle. Pedig minél lehetetlenebb egy tanító kijelentés, annál megmozdítóbb. Miért kell elhalványítani ezeket a hasonlatokat, ha tudatosan lehetetlennek tűnnek? Véleményem szerint egy-egy kijelentés annál inkább jézusi hangnemű, minél abszurdabb. A tű foka mint egy kapunak a neve - az evangélium alapján számomra nem elég abszurd. A tevének könnyebb átbújni a tű fokán... - ez már annál inkább. Egy kiskapun nem lehetetlen átjutnia a tevének, csak nehéz. Jézus viszont sarkít: a gazdag nem bír bemenni az Isten Országába - ugyanakkor Istennek semmi sem lehetetlen. Ezzel - kiskapuk hagyása nélkül - Istenre irányítja az őt hallgatók figyelmét.
Nos. Remélem, kialakul valami termékeny vita azok között, akiket érdekel az ilyesmi. De ha nem, akkor is bízom benne, hogy ezzel a kis megemlékezéssel szereztem buzgó olvasóinknak néhány érdekes percet, és egy kellemes olvasmányélményt. Ünnepeljünk derűsen és kulturáltan Szent Jeromos napján.
*A fordítást itt találtam, a fordító nevét itt sem.
