Megint szerda, megint szinkron. Ezúttal talán egy kicsit kevésbé "támadható" emberhez nyúlunk, de persze a netes társadalom kiszámíthatatlan, úgyhogy nyilván lesz olyan, aki szerint a hangmérnökök mételyezik meg az egész magyar szinkront. Viszont hangsúlyosan felhívjuk a figyelmet a szinkron szerda szigorított moderációs szabályaira.
Reméljük, szórakoztató olvasmánynak találjátok Beke Tamás írását - plusz hátha most esik le valakinek a két fillér, hogy "Bakker, én erre a pályára születtem, kár, hogy eddig nem tudtam." - akkor lehet, hogy még hasznos is :-)
Most is, mint mindig, szeretném elmondani, hogy nagyon köszönjük szerzőnknek, hogy ki mert állni, valamint köszönjük, hogy vette a fáradságot, hogy monitorra vesse a sorait! No de akkor csapjunk is a hangok közé!
Miután arra a megtisztelő felkérésre rábólintottam, hogy írjak pár sort a szinkronhangmérnök dolgáról, némi gondolkodás után rájöttem, hogy bár viszonylag hosszan taglalható téma, mégis egy szóban összefoglalható. Alázat.
Beke Tamás vagyok, és az igazság az, hogy soha eszembe sem jutott szinkronizálni, sőt még csak hangászkodni sem, de szerencsére a bizonytalanság az informatika és a zene között eljuttatott erre a pályára, és eszem ágában sincs kikecmeregni belőle. A hangmesterképzés után filmes vonalon kezdtem el először ismerkedni az ahhoz tartozó hangtechnika rejtelmeivel, és csak később csöppentem bele a szinkronba. Ráadásul a mai napig ingázok a két oldal között.
Szinkronizálni az Aktív Stúdióban kezdtem, ott tanultam meg az alapjait, majd a fortélyait. Földi Tamás, a stúdió vezetője hívta fel a figyelmemet, hogy a technika, a körülmények megteremtése mennyire fontos egy ilyen jellegű alkotómunka során. Szerencsémre Juhász Anna mellé csöppentem, akitől hosszasan sorolhatnám, mi mindent tanultam, de leginkább a munka iránti alázatot emelném ki.
Megtanultam felvenni a munka ritmusát, ami függ a színésztől, a rendező és a színész közötti kommunikációtól, de leginkább magától a filmtől. Figyelni a színész jelzéseit, hogy készen áll-e egy adott tekercs próbájára vagy felvételére. Valamint filmes kötődésem miatt nyilván alázattal állok mindig az adott filmhez, igyekszem szem előtt tartani, hogy másoknak mennyi és milyen munkája van az adott műben.
Hosszabban kifejtve, lehet hogy kicsit száraz a téma a szinkronrendezéshez vagy a fordításhoz képest, hiszen mégiscsak technikai feladatkör ez. Remélem nem lesz azért unalmas.
A szinkronhangmérnök feladata két fő részre bontható. Felvétel és keverés.
Leggyakrabban felvétel közben érhetjük tetten a hangászt, hiszen ez - normális esetben - nappal történik, valamint ez vesz több időt igénybe. Ilyenkor kerül rögzítésre a dramaturg által írt szöveg, a szinkronrendező rendezésével. A megfelelő kép- és hanganyag előkészítése után ez többnyire egyetlen piros gomb nyomogatásának tűnik, de ennél azért összetettebb.
A nem túl bonyolult, az esetek többségében egymikrofonos felvételkészítés ún. hangosítási, monitorozási feladatokkal párosul. Ez egyrészt a színész fülhallgatójában megjelenő hangok (eredeti, ill. a már felvett magyar) hangerejének és arányának beállítása. (Ami leginkább ahhoz hasonlít, amikor apu a padláson forgatja az antennát, és anyu a tévé elől kiabál, hogy jó-e. A vége általában egy legyintés a színésztől, hogy "Hagyd így!" :-). Másrészt ugyanez a feladat a rendezővel is. Ez utóbbi nem egy fix beállítás, gyakran merül fel igény felvételkor, hogy hallgassuk meg csak az eredetit, vagy ellenőrizni kell, mi is van a nemzetközin (tudom, tudom, majd elmesélem). Innentől kezdve egész nap csak ide-oda ugrálgat a hangász a filmben, és nyomogatja azt a bizonyos piros gombot. A cél az adott dialóg rögzítése a lehető legjobb minőségben.
Némi nehézséget okozhat, ha sokan állnak a mikrofon előtt, illetve ha a színész nem a mikrofon irányába beszél, de sokkal kedvezőbbek a feltételek, mint mondjuk egy filmforgatáson, ahol az állandóan pozíciót váltó szereplők hangját kell bevadászni, általában sokkal nehezebb körülmények között. Ott ugye nem lóghat a mikrofon a kamera előtt, ráadásul a legritkább esetben forgatnak hangszigetelt stúdióban. A hangmérnök feladata a felvétel közben esetlegesen jelentkező technikai hibák elhárítása, amihez manapság már javarészt informatikusnak kell lenni, hiszen a legkomolyabb problémákat a számítógép tudja produkálni.
Optimális esetben a hangász észrevehetetlen munka közben. Az ő feladata a technikai körülmények megteremtése, hogy a kreatív munka, illetve a kommunikáció a rendező és színész között gördülékenyen menjen, ne kelljen a hangmérnökre várni, ha már ráhangolódott mindenki a jelenetre, lehetőleg ne törjön meg a munka folyamata. Valamint segítséget jelenthet, ha a hangmérnök rugalmas, figyel a szövegre, gyorsan megtalál egy adott végszót, hogy ne kelljen mindig mindent az elejétől venni. Figyeli a szöveg érthetőségét, illetve jelzi, ha valamiért nem használható a felvétel, például papírzörgés miatt, vagy ha fúrnak a másodikon. A végeredmény tehát egy kifejezetten steril hangsáv, ami a magyar dialógot tartalmazza.
Ahhoz, hogy szemléltetni tudjam a magyar hang elkészülését, picit mesélnék arról, hogyan készül el általában egy filmhang, azaz a film eredeti hangja. Alapanyagként rendelkezésre áll egy helyszíni hang, amit forgatáskor a helyszínen lévő hangstáb rögzíteni tud. A gyakran hálátlan körülmények, furcsa helyszínek, szituációk miatt fordul elő, hogy ez a hanganyag teljesen használhatatlan, vagy csak részben használható.
Képzeljünk el egy forgalmas autópálya mellett felvett jelenetet érthetetlen dialóggal, vagy egy intim szobabelsőt, ahol elég zavaró azt hallgatni, hogy egy suttogós, kamerakörbeforgós jelenetben egy soktagú stáb masíroz körbe-körbe a recsegő parkettán. Ezért bevett szokás forgatáskor a legtöbb energiát a dialóg rögzítésébe ölni, és emellett persze annyi helyszíni hangot bevadászni, amennyit csak lehet. Ebből máris kiderült, hogy viszonylag szegényes egy helyszíni hang, és utómunkánál szükség van ennek dúsítására. Ezt teszik egyrészt atmoszférákkal. Vagy helyszínen felvett, vagy korábban gyűjtögetett "atmókkal" nemcsak élőbbé lehet tenni a jelenetet, hanem elég komolyan befolyásolható vele egy-egy jelenet hangulata.
Például a különböző madárhangok segítenek időben vagy térben pozícionálni egy szitut. (hajnal, éjjel, nappal, mocsár, erdő,... stb.) A forgalom, a szelek, az ún. tömeg-nyüzsik is hasonló funkcióval bírnak. Egy másik rétege a filmhangnak a filmzene, ami azon túl, hogy aláfest, kiemel, feszültséget kelt, vagy éppen old, gyakran önálló műalkotásként is megáll.
Vannak továbbá a nem létező hangok, amik vagy nem léteznek, vagy nem valósak, vagy csak egyszerűen felvehetetlenek. Az egyik végletet a robotok, dinoszauruszok, nem létező tárgyak, vagy a lebegés, suhanás hangja jelenti, de idetartoznak az eredetiben nem elég izgalmas hangok is, pl. egy robbanás, vagy egy hatalmas templomajtó becsapódásának a hangja, vagy egy zár lassú kinyitásának hangjai, amelyet a kamera közelről mutat. Hívjuk ezeket effekteknek.
Ezeken kívül létezik még a zörejsáv, ami kevésbé gazdag helyszíni hang utólag pótolt zörejeit tartalmazza. Lépések, ruhasurrogás, mozdulatok. Ezek szinkronizálandó hangok, melyek előállítása gyorsabb élőben, mint szoftveres vagdicsálással-trükközéssel, effektezéssel. (Azért hagytam a végére, mert talán ez a legfontosabb, majd a szinkronkészítésnél.) Ma már a komolyabb filmekben nem latolgatják, hol érdemes belezörejezni a filmbe, hol hiányos, ill. lyukas a helyszíni. Inkább biztosra mennek és jobbról-balra lezörejezik a filmet.
A zörej-, effekt-, atmoszféra- és zenesávokból már van egy olyan hangunk, ahol minden szerepel, ami a képen látszik, vagy a film része, leszámítva a szöveget. Ezt hívjuk nemzetközi hangnak. Szinkronizáláskor a felvett szöveget ebbe a nemzetközibe kell belemasszírozni. Úgy, hogy az az ajtóbecsapással, kulcszörgéssel, lépésekkel, mozdulatokkal arányos legyen, és együtt reális hangképet adjanak. Be kell állítani a dialóg hangerejét (távolságok érzékeltetése), terét (hogy éppen egy szobában, mélygarázsban, autóban, vagy telefonfülkében történik az esemény), valamint a speciális effekteket (telefon, hangosbemondó). Alapvető mankó az eredeti hang, azt fülelve kell reprodukálni a hangzást.
Néha kell csak némileg csalni; ilyen például, amikor az eredeti hangban nincsen dialóg, például egy kívülről fényképezett autóból valaki még odaböki élete szerelmének, hogy lávjú, de persze ez nem hallható, csak leolvasható szájról. Az ilyen dolgokat is szinkronizálni szoktuk, mert ha valakinek nem egyértelmű a jelenet, akkor bizony hibának tűnik egy némán tátogó száj a képen.
Nagy segítség felvételkor, ha a színész kicsit együtt él a szereplővel, és jelzi hangban a mozdulatokat, például leülést, illetve futás közben megfelelő ritmusban liheg. Ezek mind természetesebbé teszik az egyébként steril dialógsávot, és könnyebben állítható elő reális hangkép. Nagy buktató tud lenni a rossz minőségű nemzetközi hang, aminek oka lehet az, hogy a film régi, vagy pedig az, hogy nem fektettek elég munkát bele.
Főleg sorozatoknál fordul elő, hogy lemaradnak hangok a nemzetköziről. Ez úgy lehetséges, hogy az eredeti, helyszíni hang elhagyásával sok minden elvész, és ha zörejezéskor nem pótlódik, akkor bizony az hiányozni fog a nemzetköziről. A múlt héten fordult elő, hogy a Két pasi és egy kicsi egyik epizódjában a főszereplő srác a kanapén heverve gitározott és igyekezett énekelni, a nemzetközin pedig nyoma sem volt a gitár hangjának, ezért külön fel kellett gitározni az adott részt. Komoly hiányérzetet okoz, ha egy jelenet hangjai, lépései nincsenek meg, hiszen akkor a steril magyar dialóg csak lebeg a nagy ürességben, és élettelen a jelenet. Azért viszonylag ritkán fordul elő ilyesmi. Ha túl silány, üres a nemzetközi, vagy egyáltalán nem készült a filmhez, akkor pedig le kell gyártani. A recept hasonló a filmhangutómunkához.
Kész is a magyarított filmhang, amit ma már leginkább ftp-n juttat el az ember a megrendelőhöz. Ebből persze néha akad keveredés, például amikor egy külföldi kolléga nem a megfelelő hangsávot teszi egy sorozat epizódja alá. Ilyenkor vagy más nyelven élvezhetjük a műsort, vagy rosszabb esetben egy teljesen más epizód hangjával.
