A firkászt szóban nagyon sokszor hallottam a tagelőkre, helyes a szóválasztás.

Keressetek rá a +firkász +graffiti kombinációra.

@Modor Tibi: lehet, hogy graffitis körökben, vagy a őket utálók táborában ez bevett szóhasználat, de nagy általánosságban a firkászt az újságírókra használják.
A google egyébként több találatot ad a firkász- újságíró kombóra, mint a firkász-graffitire

Ettől függetlenül szerintem helyes, tényleg mindenki firkászoknak hívja a tagelőket, sőt, a graffitiseket is, míg szerintem a firkász, mint újságíró egyre inkább kiveszőben van. Nekem is az a véleményem, hogy helyes.

Na de hol az alsónadrág?

@Leiter Jakab: szerintem az öltönyösön. Elvégre az nem derül ki a címből, hogy melyik férfiről van szó. :)

@Leiter Jakab: lehet, hogy eredetileg alsónadrágosra rajzolták, aztán valaki átfestette pucérra, de a neve megmaradt:)

kicsit off, de érdemes megnézni, félrefordítás eléggé:)

homar.blog.hu/2009/09/02/tumorokat_lopott_a_budapesti_onkiszolgalo

@terry_sanfransisco:
"tényleg mindenki firkászoknak hívja a tagelőket"

Hát attól tartok, hogy pusztán azért, mert valaki nem ismerte a "firkász" szó jelentését...
Mondhatnám: tévedett, és ahogy az már lenni szokott a tévedés villámgyorsan terjed...

"Prüdériából a szövegben tettek rá egyet, ha már a képen nincs?" Ez jóó! :D

Graffitiben érintettként fogadjátok el:
amióta magyarországon "graffiti writerek" léteznek, firkászként hivatkoznak önmagukra.

@Virtusblog:
Én igazából csak azt nem értem, miért kell ennyire ódzkodni tőle, hogy egy létező szónak kialakul egy új jelentése. Még az is lehet, hogy az a közösség, ahol először használták a "firkász"-t, ismerte az "újságíró" jelentést, de tetszett nekik a szó, és használták. De akár egy tévedésből (bár nem egészen értem, hol lenne itt és miféle tévedés) is indulhatott a dolog, ettől ma az új jelentés minimum az adott szubkultúrán belül létezik - ez tény (ezek szerint, én is most tanultam).

Ha két "körté"-vel, a minimum három "les"-sel meg a többi ilyennel olyan jól elvagyunk, akkor a két "firkász" is istenien belefér.

@pocak: azt mondjátok meg: ha pocaknak igaza van, miért nincs?

@csársz: hát de van.

Ha jól értelmezem a kérdést, akkor megint arról van szó, hogy ódzkodsz az új jelentéstől - egyszerűen azért, mert új, és neked idegen. Ez elég természetes emberi reakció, és nincs is vele semmi baj, viszont ez a szavakat meg a nyelvet árnyalatnyit sem zavarja, és intézi tovább a dolgait, ahogy neki jólesik. Ha két "firkász" van, mert a magyar nyelvnek úgy tetszik, akkor két "firkász" van, oszt annyi.

@pocak: szerintem nem azzal van a baja, hogy kialakult egy új jelentés, hanem hogy van egy hétköznapi kifejezés, ami egy szubkultúrában jelentésmódosuláson esett át, de a cikk mégis úgy használja, mintha a másodlagos réteg jelentés mindenkinek nyilvánvaló lenne. Pedig a hozzászólásokból úgy tűnik marhára nem az.

Mellesleg honnan számít egy új jelentés elfogadottnak és nem pusztán csak tudatlanságnak, amiért az eredetitől tök más értelemben használják? Már ha egyáltalán megállapítható ilyesmi. A körte és les példa szerintem nem jó hasonlat, mert ott maguknak a dolgoknak, illetve utóbbinál kissé kicsavart logika alapján - ha jóra gondolok - a jelentésnek a hasonlóságáról van szó. A két firkászkodás meg nem annyira hasonló tevékenység.

@Llew:
nekem se volt nyilvánvaló ez a "graffitis" jelentés, de hát nem lehetett nagy ügy dekódolni a dolgot. Nemtom, én ezzel úgy vagyok, hogy ma is tanultam valamit a magyarról.

Hogy a tudatlanság hogy jön a képbe, még mindig nem értem. Miért lenne "eredeti" a "firkász", és miért lenne tudatlan, aki más értelemben kezdi el használni? Egy másik jelentés, aminek nincs köze a korábbihoz.

Hogy valami mikortól lesz egy szubkultúra/család/cég/egyén stb. sajátos szóhasználatából köznyelvivé, ott nyilván nem vonható meg éles határ. Nincs valami mérce, ami alapján meg lehet mondani tutira, hogy egy szó köznyelvi-e vagy nem. Honnan is lenne?

Nem igazán látok lényegi különbséget a "körte" meg a "firkász" között a szóban forgó szempontból. Igaz, hogy a "körte" esete inkább poliszémia (azaz a jelentések szemantikailag kapcsolódnak egymáshoz), a "firkász"-é pedig talán inkább "homonímia" (azaz véletlen alaki egyezés), de a két kategória között szintúgy baromi homályos a határ. Mongyuk például a "les" ("ambush") és a "les" ("offside") esetében gyakorlatilag eldönthetetlen, hogy melyikről van szó.

Különben ha a "körte" nem elég jó, akkor előrántom a kalapból a kissé elcsépelt "nyúl"-at.

@diwat26: Ebből csak az derül ki, hogy a hazai ősgrafók nem ismerték a firkász szó jelentését. (Igazából nem is lenne kötelező, csak annyit kellett volna tudni, hogy már foglalt.)

@pocak: véletlen alaki egyezés?? Úgymint: 1. ember, aki dolgokat ír le (papírra), 2. ember, aki dolgokat ír/rajzol (falra)?

@pocak: én sem ismertem, és persze, a téma alapján könnyen kitalálható, hogy kikre gondolnak.

A tudatlanság lehet, hogy rossz szóhasználat volt a részemről, de ennyi erővel, ha én most egy tetszőleges szót más értelemben kezdek használni, és sikeresen elterjesztek az ismeretségi körömben akkor az teljesen oké, még ha az emberek többsége nem is érti mire gondolok? Persze nyílván így változik/bővül a nyelv, de azt akkor is tartom, hogy egy köznyelvű újságcikkben talán nem egy szubkultúrában elterjedt használatot kéne alkalmazni.

Lehet nem jó példa, de én egy nagyobb nyilvánosságnak szóló cikkben sem olvastam még a kocka kifejezést, pedig az mai köznapi szóhasználatban már elég elterjedt, de a firkász-graffitis dolognál úgy gondolom mindenképp elterjedtebb.

Ezekbe a nyelvtani dolgokba nem mennék nagyon bele, mert nem vagyok otthon a dologban, de a fenti példák helyett jobb lenne valami "firsebbet" keresni, ami nem "ezer" éves, de már elfogadott.

@Llew: frissebb lett volna az

@adamsky21:
ugyanaz a szótő van benne nyilván, meg ugyanaz a képző, de abban az értelemben véletlen, hogy az egyik jelentés, nem a másikból származik, (mint pl. a "körte" esetében), hanem egymástól függetlenül jöttek létre.

@Llew:
"ha én most egy tetszőleges szót más értelemben kezdek használni, és sikeresen elterjesztek az ismeretségi körömben akkor az teljesen oké, még ha az emberek többsége nem is érti mire gondolok?"

Persze, nagyon sok szó nyilván épp így kezdte. Szerintem mindenkinek vannak olyan szavai, amit csak a családjával vagy a cégnél vagy a haverokkal használnak. Aztán néhány ilyen rejtélyes okból elterjed és köznyelvi lesz.

"egy köznyelvű újságcikkben talán nem egy szubkultúrában elterjedt használatot kéne alkalmazni."

Ezzel nem is vitatkozom, bár nálam a "firkász" itt bőven belefért. De hát ez már ízlés dolga innen.

"a fenti példák helyett jobb lenne valami "firsebbet" keresni, ami nem "ezer" éves, de már elfogadott."

De hát pont az a lényeg, hogy ilyenek keletkeztek ezer éve is, meg keletkeznek most is, és fura lenne azt mondani, hogy régen jó volt, de most nem szabad, mert az 1865. szeptember 14-e után keletkezett szinonimák már csak a zűrzavart okozzák itt nekünk.

@pocak: nem vagyok meggyőzve, de nem is baj: az újságírós jelentés úgyis kifele megy, a graffitis meg majd jól elterjed, és akkor ezt fogja jelenteni a firkász. Case closed. :)

@adamsky21:
ebben megegyeztünk. :)

Azt persze soha nem fogjuk megtudni, hogy az MTI fordítója ismerte a firkász ezen új jelentését és szándékosan használta (ez esetben piros pont), vagy csak véletlenül alakult így.

@leaping cat: talán egyszer veszik a bátorságot és majd jól ide kommentelnek nekünk okoskodóknak. Mert biztos olvassa valaki tőlük is a blogot.

@pocak: ha @leaping cat:-nek igaza van és tudatosan került bele, akkor ez nekem kicsit ilyen erőszakos terjesztésnek tűnik - persze ez egyéni hülyeség -, azzal szembe, amikor valami szép csöndben elterjed. Ráadásul ez szerintem egy nagyon szűk réteg nyelve, még pl. egy életkori csoport kifejezéséhez, vagy egy általános szlenghez képest is, az ország lakosságához nézve meg főleg.

@Leiter Jakab: The drawers are in the drawers.
Ez most így fürdés közben jutott eszembe, remélem erre a válaszra vártál.

@pocak: ez nagyon jó példa a kettőnk közötti különbségre, és egyáltalán nem az ízlésem tiltakozik ellene, mert az ízlésemnek egyenesen tetszik, ha firkásznak hívják magukat a graffitisek

ahogy a 'levonó' is tetszik a matricára, leginkább pedig a 'jel' tetszik, amit Nagyváradon hallottam a 'karakter' vagy 'n' vagy 'leütés'* helyett ("Hány jel legyen a cikk?")

vagyis: egyrészt egyáltalán nem félrefordítás, ha egy amerikai film szinkronjában "levonó"-t mond a szereplő, másrészt nagyon is az, kivéve, ha éppen azt akarja mutatni, hogy messziről jött, és ezért nem értik, amit mond, miközben ő nem érti, mit nem értenek.

*nem asztalitenisz-szakkifejezés

@csársz: Levonot matrica ertelemben soha nem hallottam. Levono ket dolog

lehet, az aki a berszamfejtesben a levonasokkal foglalkozik, vagy egy olyan lift, amely a pincebe megy.

@M. Péter:
viszont ha az erőltetett poénkodást mellőzzük, matricát jelent.

@M. Péter: Kösz, hogy mondtad, épp ez a lényeg: a levonó az ország egy részén matricát jelent, de a többség "sohasem hallotta", ahogy a firkász graffitist jelent, ahol. Megfelelő szövegkörnyezetben mindkettő érthetővé válik, ezért a fordító ennek megfelelően használhatja, de ha nem úgy használja, félrefordít.
Ettől teljesen független, hogy tíz év múlva (vagy - ha a blogot sokan olvassák - holnap) a fordítása nem lesz félre, ellenben az, amit ma jónak tartunk, hülyeségnek számít majd.

@csársz:
nem tudom, nekem M. Péteréből inkább az jött le, hogy ilyen márpedig nincs, de lehet, hogy csak paranoiás vagyok.

Elvben különben nyilván igaz, amit mondasz, nem hiszem, hogy ezzel valaha bárki vitatkozott volna.

@pocak: Kedves pocak! Akkor minden jó és szép.
Én Úgy látom, hogy kéféle (alap)félrefordítás van.
Az egyik, ami tudatlanságból vagy melléolvasásból származik, mint a Babar-barbar (tessék, egyszer én is melléütve írtam le a posztban!)
Te, úgy vettem észre,elsősorban ezt tartod igazinak.
A másik, amit Jakab is véleményesként határoz meg, engem meg éppen ez érdekel: hogyan lehet egy éppen létező nyelvállapotot jól eltalálni?
Erre mondod (ha jól értem), hogy mindenkinek sajátja van ilyen (hogy merészelem a te vagy bárki anyanyelvi tudásodat-tudását megkérdőjelezni?), én meg azt, hogy mindig van egy pillanatnyi közös kulturális tudat, és éppen ahhoz kell érzék, hogy erre ráérezzen a fordító (aminek az is része, hogy annak az adott filmnek-könyvnek a fő közönsége milyen nyelvet beszél, milyen kulturális információi vannak a mű közegéről stb.) Ez az igazi izgalom!
Persze a másik is nagyon fontos!

@csársz:
Ez megint mind igaz, csak az a baj azzal a közös kulturális tudattal, hogy a franc se tudja meghatározni, és nincs hozzá mérce.

Ha x úgy érzi, hogy a fordítónak nem érzett rá, az nem azt jelenti, hgoy a fordító nem érzett rá, hanem azt, hogy különbözik a fejükben lévő nagy büdös kultúra. Elkerülhetetlen, hogy ilyen ütközések legyenek, és a teljesen egyértelmű baromságokat kivéve én nem szívesen piszkálnék ilyen miatt fordítókat.

@pocak: Én piszkálni senkit nem akarnék. Megvitatni, megbeszélni, hogy mi hogyan van, mit hogyan látunk, mit hogyan érzünk, na, ez viszont nagyon is érdekel.
Hogy nincs hozzá mérce? Szerintem nagyon is van, csak nem olyan etalon, mint a méternek Párizsban vagy hol. Ettől csak még érdekesebb a dolog.
Elkerülhetetlen, hogy ütközések legynek? Úgy van! Képzeld, ha mi ketten mindig egyet értenénk!
Nehéz megtalálni az éppen jó megoldást? Ez való nekem. Szerintem neked is!

@csársz:
abszolút ez való, nem kérdés, betegre unnám magam egy egyértelmű világban.

Viszont ha van mérce, az hol van? Kinél?

@csársz: @pocak: Van mérce. Nálam van. Ez az én mércém. Nektek is van, az meg nálatok van. Az enyém érvényes rám. Pocaké pocakra. Csárszé csárszra. Ezeket a mércéket mutogatjuk egymásnak, és érdeklődéssel szemléljük a másikét. A gond ott van, ha valaki azt képzeli, hogy az ő mércéje az abszolút mérce, és elkezdi számonkérni a többieken, hogy azok nem az ő mércéje szerint működnek. Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a mércék is változnak ám az idők folyamán; aki például nem ismerte a levonó szót matrica jelentésben, itt egy másik szálban olvashatott róla, és mostantól már tudja, hogy ilyen bizony van.

@Leiter Jakab:
ja, így persze hogy van, nem kérdés.

@Leiter Jakab: Sok igazság van abban, amit mondasz. De persze van mérce. Van kulturális hagyomány. Shakespeare jobb költő, mint mondjuk Kisfaludy Sándor, aki viszont jobb, mint én. Aki mást mond, nem ért hozzá.
Nem verseny persze, nem mérik az eredményt,és ha mérik - melyik filmet nézték többen stb. - gyakran rossz következtetést vonnak le belőle.
Ettől még van ítélet. Amit nem ítélünk meg, nincs is.
Ebből nem következik, hogy egyvalaki véleménye a döntő. Ellenkezőleg. A lényeg az, hogy elkezdünk vitatkozni, érvelni, majd valamelyikünk azt mondja: aha, igazad van, vagy nem mondja, hanem érvel ellene. És azután újra meg újra.
De olyan nincs, hogy egy alkotásról ne alakuljon ki vélemény, mégpedig éppen olyan erős, mint arról, hogy a magyarban általában így kell mondani valamit, vagy úgy.
A fordítás pedig alkotás, nem tudja elkerülni az ítéletet!
Hogy ez az ítélet nem abszolút? És akkor mi van? Az életben szinte semmi sem olyan egyszerű, hogy a Mercedes - na jó: általában - jobb, mint a Trabant. Szóljatok, ha valamelyitek lánya már most jobb színész, mint Udvaros Dorottya!
Jaj, ne, mi az, hogy mi a mérce?!
Van közös mércénk, pedig nem is ismerjük egymást, ahogy van közös nyelvünk is, pedig édesanyánk sem tudott egymásról. (Hú,de furcsa így!)
Szép álmokat!
Nehogy már Passuth Erdély-könyveit egy lapon lehessen említeni Móriczéval!

@csársz: Ugyanazt tudom mondani, amivel te kezdted, hogy sok igazság van abban, amit mondasz. De... Jó sok évvel ezelőtt nagyon meglepődtem, amikor valaki Csokonait minősítette a legnagyobb magyar költőnek. Azt azért el tudtam képzelni már annak idején is, hogy valakinek ne József Attila legyen a legnagyobb, de hogy az Arany-Ady-József Attila hármason kívülről lehessen választani (legfeljebb még Petőfi vagy Radnóti), azt alig akartam elhinni. Aztán szintén jó sok éve, a Lyukas órában, ahol verseket adnak fel egymásnak a szerzőt kitalálandó, a kritérium az volt, hogy csak a legnagyobbak közül lehet válogatni - hát bizony jöttek olyanoktól versek, akiknek csak a nevét ismertem, írását nem, és bizony az irodalmárok bólogattak, hogy igen, ő tényleg a legnagyobbak között van. Talán már kezded érteni a hasonlat lényegét; én magamban eldöntöttem, hogy Radnóti tőlem csak ezüstöt kap, de megindokolni már nehezen tudom. Persze, magamnak meg tudom indokolni, de nyilvánosság előtt már kicsit szégyellnék olyanokat leírni, amiket érvnek gondolok, hogy az első kötetétől nincsen gyenge-közepes verse, vagy hogy egy sorába több gondolatot tud sűríteni, mint bárki más - mert hát miért ez lenne a szempont, nem sűrítőverseny ez.
Abban is igazad van, hogy van közös mércénk - és jól írod, megmutatja mindazt, amit írtál (Passuth egy sorban említése Móriczcal kicsit nehezen megbocsátható, de mindegy, a mondat tartalma miatt megbocsátom mégis), de ezen túl sajnos pont arra nem alkalmas, amit egy mércétől én elvárnék: hogy hajszálpontosan megmérjen dolgokat. A mi közös mércénk soha nem fogja tudni *nekünk* megmondani, hogy Móricz vagy Kosztolányi, Udvaros Dorottya vagy Törőcsik Mari - *neked* vagy *nekem* megmutatja, de *nekünk* nem.
És még az is lehet, hogy édesanyáink tudtak egymásról (én így írnám, látod, már ez is egy különbség), vannak nagy meglepetések az életben.

@Leiter Jakab: Hogy a versírás sűrítés, a vers pedig sűrítmény, azt a németek elég egyértelműen kifejezik a Dichtung szóval, amely mindhármat (a verset is) jelenti (meg még sok egyebet, tömítést is pl.).

Kettőtök véleményeltérésében nem tudnék állást foglalni (nem mintha bárki is kért volna rá), de valami azért rémlik: amikor valaki összemér produktumokat, különösen ha azok nem számszerűsíthetőek, akkor azt a saját, teljesen egyéni kritériumrendszere alapján teszi; ráadásul ez a rendszere dinamikusan módosul(hat) minden véleményalkotást követően. Nem felesleges tehát a vélemények mellé odatenni a szempontokat is, legalábbis azokat, amelyeket a bíráló tudatosít önmagában.

@Leiter Jakab: @Lobra: A vita így végtelen lesz (ami persze nem baj, mert ez a lényege!). Szerintem egyetlen lépést kellene megtenned, hogy szinte tökéletesen egyetértsünk, mégpedig azt, hogy attól még van egy közös mércénk, hogy te éppen nem vagy mindazon információk birtokában (nem olvastál elég, nem értettél meg elég Csokonai-verset például azért, mert amikor olvastad őket, még kicsi voltál, vagy épp szakítottál, vagy beesett a tócsába a könyv, és elázott egy oldal), amely alapján úgy döntenél, ahogy. Hogy világosabb legyen, éppen a hajszálnyi különbség a lényeg mindig, amit nem is tudunk egyenként értékelni, ha tudnánk rögtön föl is bomlana a közös tudás, ami - és ezt a legnehezebb felfogni - állandóan változik. A legegyszerűbb ezt a műalkotásnál megérteni: kialakul egy mérce (mi a műalkotás?), aminek csak úgy lehet megfelelni, ha a mércét rögtön meg is változtatja a mű (eredetiség követelménye)! Na már csak ezért sem lehet soha a mércét megragadni, de ettől még létezik, ahogy Schrödinger macskája is vagy halott, vagy élő, fügetlenül attól, hogy tudjuk-e, hogy melyik. http://hu.wikipedia.org/wiki/Schrödinger_macskája

@csársz: Az eddigiek mellett talán idefér egy mellékszál. Soha nem tudtam megérteni (ezért persze nem is értek vele egyet), hogy mitől több a Leonardo által festett Gioconda, mint a Pampulák Jeromos által festett, az eredetit tökéletesen visszaadó másolat; nem ebszélve a mai technikai lehetőségek használatával készíthető reprodukcióról. Folyomány: ha rajtam múlna, eltörölném a szerzői jog mai rendszerét (lehet, hogy ezt már említettem itt), persze a szabadalmi joggal együtt, amely az előbbinek egyik válfaja csak.

@Lobra: Nem csodálom, hogy nem tudod megérteni, pedig erre is van válasz, csak nem könnyű eligazodni abban a több millió oldalnyi szövegben, amit erről írtak össze. De javasolok egy rövidet, nem tudom megvan-e a neten: Walter Benjamin: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában (In: Kommentár és profécia. Gondolat 1969.) Még inkább: Radnóti Sándor: Hamisítás (ezt most nem találom, de nagyon-nagyon ajánlom, hihetetlen történetek is vannak benne például arról, hogy az ifjú Michelangelo lemásolt egy antik szobrot. A mestere elhatározta, hogy átverik a püspököt, aki az akkor új divatnak hódolva, gyűjtötte az ókori szobrokat. Elásták a szobrot, majd néhány hónap múlva, amikor már "enyészett" egy kicsit, "véletlenül" megtalálták. Kaptak a püspöktől 100 pénzt, később bevallották a csínyt, és visszadaták a pénzt a dühös püspöknek, aki megszabadult egy HAMIS antiktól, de elvesztett egy EREDETI Michelangelót!)

@csársz: Jó a sztori... :) És nagyon valószínű, hogy az általad ajánlott források árnyalhatnák a véleményemet, de nem hiszem, hogy alapvetően az ellenkezőjére fordítanák (még ha ez nem is hangzik különösen rugalmas megközelítésnek). Folytatva a példákat: rendszeresen készítenek ékszerészek üveg "hamisítványokat" gazdag hölgyek (meg urak) gyémánt smukkjairól. Ezek a hamisítványok látszatra pontosan azt a hatást keltik, mint az eredetijük. És mi más lenne egy ékszer funkciója, mint viselője látványának "emelése"?

@Lobra: Az ekszernek az is lehet a funkcioja, hogy zalogba adjak az eredetit pillanatnyi penzzavar athidalasara, mikozben a tulajdonos a masolatot viseli. P. G. Wodehouse valamelyik konyveben, lehet, hogy nem is csak egyben, szerepel ez az otlet.

@M. Péter: Nem egyértelmű a számomra, hogy komoly-e a kommented, vagy csak felvezetés az ötlethez. Az én szememben az éxer fő funkciói a következők lehetnek (nem sorrendben):
- hivalkodás, pukkadjon meg a vetélytárs
- bizonyos testi hibák eltakarása
- potenciális nemi partner figyelmének felkeltése
- társadalmi pozíció hangsúlyozása

Ezek szempontjából pedig tökéletesen közömbös, hogy eredeti-e a smukk avgy másolat.

@Lobra: : Mivel lehetetlen a véleményed megváltoztatása, nem is próbálkoznék vele. Ezért csak egy Jorge Luis Borges-novellára hívom fel a figyelmedet. Nagyon híres darab, a posztmodern egyik alapművének számít, Esterházy is emlegeti. (ami mindegy, csak tény.)
Az a címe, hogy "Pierre Ménard, a Don Quijote szerzője".
A lényege, hogy Pierre Ménard, a XX. században szóról szóra lemásolja a Don Quijote első részének kilencedik és harmincnyolcadik fejezetét meg a huszonkettedik fejezet egy részletét, és ez a Don Quijote egészen más Don Quijote, mint Cervantes Don Quijotéja, pedig egyetlen betűvel sem különbözik tőle.
Borges írja:
„A Don Quijote esetleges mű, a Don Quijote szükségtelen (…) Ménard töredékes Don Quijoté-ja finomabb a Cervantesénél.”
Hát így. Nincs olyan, hogy ugyanaz. Ezt már írtam: aki most jobb Petőfi-verset ír, mint Petőfi, az rosszabbat ír. S az lényegtelen, hogy te vagy bárki meg tudod-e különböztetni az eredetitől vagy sem.
De ha már Esterházy. Az ő vendégszövegei az ő könyvében nyilván egészen mást jelentenek, mint ugyanazon szövegek a saját helyükön.
Vagy Örkény: lemásolja a villamos-átszállójegy szövegét, eléír egy címet, és attól kezdve műalkotás, sőt az Egypercesek szövetében remekmű lesz a hivatalosság e rossz szövege.
S ne mondd azt, hogy "így könnyű!" Mert nehéz, és lényegét tekintve nem különbség, hogy magad találsz ki egy mondatot vagy egy már kész mondatban meglátod a lehetőséget (ha előbb, mint más).

@csársz: Nagyon érdekes, hogy olyan szerzők sorát említed, akik nálam (Petőfit kivéve) nagyon magasan jegyzettek. Minden megállapításodat el is fogadom, hiszen én nem az irodalom köréből hoztam fel példákat (festmény, ékszer, ipari szabadalom). Sőt, "ha már lúd..." alapon azt is bevallom, hogy amióta a neten elérhetők egyes galériák, múzeumok (csaknem) teljes gyűjteményei, nagy megkönnyebbüléssel hagyom ki a nem gyakori utazások során az "élő" múzeumok meglátogatását. Vagy: szépirodalmi tartalmú könyvet nagyon ritkán vásárolok, viszont könyvtárat gyakran látogatok ilyen könyvek kölcsönzéséért.

Remélem, sokat sikerült hozzátennem a profilomhoz...

@Lobra: Zavarba hoztál. Többféleképpen is.
Mondjuk. én néhány hónapja voltam Londonban, a Sommerset-házban. Ott lógott a falon a Reggeli a szabadban. Értitek ezt?! Az igazi, az eredeti, amelyet Manet maga...
Biztosan ugyanolyan volt, mint azokon a reprókon, amelyeken már egymilliószor láttam, mégis úgy gondoltam, köszönnöm kell a sorsnak, hogy ezt megélhettem!
És nem tudom, mennyiben különbözik ez attól, hogy "és ott ült a klubban Ringo Starr meg John Lennon, én meg elmentem mellettük a vécére!", de nem is érdekel.
És persze az én élményem másodlagos, ami fontosabb: a reprók nem volnának, ha nem volna az eredeti!

@csársz: "... a reprók nem volnának, ha nem volna az eredeti! "

Ez totál igaz, nincs is mit hozzátenni. Egy repró sokféle pozitív célt követhet, lehet pl. oktatási segédeszköz, katalógus-illusztráció, stb.

Bizonyára sokféle hatás alakította ki bennem ezt a talán túlságosan pragmatikus hozzáállást, de például azt sem értem, hogy egy valóban nagy vers eredeti, a költőn kívül más számára gyakorlatilag olvashatatlan kézirata miért értékesebb a kötetben szereplő kinyomtatott verziónál. Ennek ellenére ha bárki számára örömet okoz az eredeti példány megpillantása, igyekszem vele örülni. :)