Az igazi félrefordításokat várók most egy kicsit még várjanak, mert Kovácsné beküldésében ilyenek nem lesznek; ezt a macskaképekkel kompenzálom:

Nem klasszikus félrefordításokról szeretnék most írni, inkább csak búslakodnék egy kicsit afölött, hogy milyen sok olyan ember dolgozik a fordítói szakmában, aki az angol mellett a saját anyanyelvét is csak enyhe középfokon beszéli...

Adott a Harcosok törzse című könyv, bizonyos Erin Huntertől, egy nagy aranyszínű plecsnivel a borítóján, miszerint „Bestseller! 3 millió eladott példány”, illetve egy árcédulával, amelyen 400 forintos összeg szerepel. Ez az ellentmondás annyira felvillanyozott, hogy a könyvet azonnal magamévá tettem. Eltekintve attól, hogy a regény eredeti 3 millió vevője is valószínűleg Erin Hunter szokatlanul szapora családjának tagjai közül kerülhetett ki, két-három oldal után nyilvánvalóvá vált, hogy a szokatlanul alacsony beszerzési árat valószínűleg a magyarítás színvonala indokolja.

A könyv a szabadon élő macskák varázslatos világába kalauzol el minket. Hogy milyenek ezek a macskák? Nos, van pl. „színes” macska (ez gondolom a színtelen macska ellentéte), ennek létezik egy mutánsa is, a „színjátszós” macska, van „vékonyvállú” macska, ja, meg „gyömbérszőrű”, ez utóbbi egyébként a magyar paraszti „vörös macska” előkelőbb rokona. Az erdőben jártukban-keltükben a macskákkal igen egzotikus dolgok történnek, például „lengeti a szél a bundájukat” (enyhébb szél esetében ez a „szőr libegésére” módosul) , „ropogós szagokat” éreznek, és ott járnak, „ahol a tőzeg terem”.

Az igazi harci macskát (akit időnként a fordító rejtélyes okokból "cicának" titulál) súlyos sérülések is érhetik, vegyük csak azt a harcost, akinek a fülét az ellenfél „kettévágta”, na az például nyomban "sipítani" kezdett, míg társai "vonyítottak". (Ez ellen úgy lehet védekezni, ha az okos macska csata előtt "visszahúzza a bajuszát"). Amivel viszont végképp nem tudnak mit kezdeni szegény (színes) macskák, az a farkuk és a fülük. Mint értesülhettem, a macska a farkát „billegteti”, „tekergeti”, illetve a „mancsa köré helyezi”. A fülét „kiegyenesíti”, ha gyanakszik, és „megrántja”, ha meglepődik . (Mindezt néha „térdelés” sőt, „guggolás” közben, szégyellem, de ha azt hallom, hogy egy macska guggol, nekem erről egyetlen dolog képes az eszembe jutni...)

Én vagyok az első aki elismeri, hogy ezek csupán apróságok, a „tűz van a lukban” jellegű kapitális baromságoknak a nyomába sem érnek. A harcosok törzse, mint irodalmi alkotás, amúgy sem érdemli meg, hogy ennyit nyavalyogjanak róla. Túlérzékeny széplélek lévén viszont idegesítőnek tartom, ha valakinek nem tűnik fel, amikor a kiválasztott magyar szó, ha egyébként szótári értelemben nem is kritizálható, agyonvágja az egész mondatot. Túl sok ilyen jellegű stiláris apróság annyira elronthatja az olvasó örömét, hogy végül leteszi a fenébe az egészet, 400 forint ide vagy oda.