Ha végignézünk a blog eddigi bejegyzésein, feltűnően nagy arányban fordulnak elő azok a fajta hibák, amikor a rossz fordítás oka a pragmatikai kompetencia hiánya. Ez annyit tesz, hogy a fordító nem azt ülteti át magyarra, amit egy párbeszéd a szavakon túl, a beszélő szándéka szerint jelent, hanem csak és kizárólag magukat a szavakat fordítja le, ahogy azok a felszínen megjelennek. Elvileg az ilyen hibáknak elő se lenne szabad fordulniuk, hiszen a pragmatikáról minden, angol szakot végzett embernek tanulnia kellett alkalmazott nyelvészet-órán.
Fordítástechnikai alapproblémáról van tehát szó, hiszen a bármilyen nyelvről bármilyen nyelvre való fordításhoz talán a legfontosabb megérteni azt, hogy minden mondat és minden szó csak a megnyilvánulása annak a valaminek (jelentés, értelem, szándék, nevezzük akárhogy), aminek a másik nyelvben a megfelelőjét megtalálva a célnyelvben is létrehozhatjuk azokat a mondatokat és szavakat, amik ugyanannak a valaminek lesznek a többé vagy kevésbé pontos megnyilvánulásai. (Azért többé vagy kevésbé, mert az adott valami kultúra- és nyelvfüggősége miatt egyáltalán nem biztos, hogy az pontosan ugyanúgy materializálható a másik nyelven.) Sokkal előbbre lennénk a fordításainkban, ha hanyagolnánk a mostani szóról szóra, szótári jelentések alapján való fordítást - ez egyben azt a jelenlegi hozzáállás feloldását is jelentené, hogy kis országunkban annyi ember vallja magát olyannak, aki ért a fordításhoz, amint tanulta az adott nyelvet egy kis ideig. Ez a dolog mind a fordítási munkát elvégző, mind a fordítási munkát megrendelő oldalán megszívlelendő, hiszen sajnos van, amikor ez utóbbi a jó fordítás gátja.

A jó hosszú bevezető után bemelegítésnek két tipikus példa apósom gyűjteményéből, hogy érthető legyen, mire gondolok.

- Nagyon köszönöm!
- Isten hozott!

A "Thank you!" "You are welcome!" párbeszéd második tagja itt a "Szívesen!" értelmezés esetén nyer értelmet.

- Nagyon köszönöm!
- Bármikor!

Ugyanígy jelentheti az "Any time!" kifejezés, hogy "Szívesen!", és ezt a szavakból soha, csak a szövegkörnyezetből és a beszélő szándékából lehet kitalálni.

És akkor a lényeg, kis kedvencem, a Tesco magyar jelmondata, amire csak nemrég jöttem rá, hogy miért lett az, ami. A legkisebb is számít. Nekem erről a mondatról először az jutott eszembe, hogy a legkisebb mi számít? Hol az alany? Persze, szabad asszociációval nem nehéz eljutni mondjuk odáig, hogy ők a szívük csücskén hordozzák a kis keresetű, akciós árakért sóvárgó társadalmi szegmenst. Nincs alany, bármire lehet asszociálni. Marketingszempontból ügyes, csak a mondat értelmetlen.
Aztán egyszer valamelyik nálunk is fogható külföldi zenecsatornán megláttam egy brit Tesco-reklámot, amiben az aktuális akciók felsorolása után következõ szlogen úgy hangzik: "Every little helps." Vagyis ez a reklám azt mondja, hogy a Tesco leárazásaival elért minden megtakarítás, még a legkisebb megtakarítások is, segítenek a célcsoportként megjelenített alsó- és alsó-középosztálybeli családok kiadáscsökkentésében.
A végeredmény az, hogy az eredeti Tesco-reklám pontosan, mindenki számára érthetõen fogalmazza meg, amit mondani akar, és valószínűleg jobban el is éri a célcsoportját (hiszen az megérti, mit mondanak neki!), miközben a magyar reklám csak egy érzetet és valami absztrakt utalást sugall a szavak tükörfordításával és kipofozásával.
Hibás fordítás? Szerintem igen. Változtat-e ez bármin is? Fogalmam sincs, mert láthatólag a mondat értelmétől független a reklám és a brand működőképessége.