Nem is értem, miért nem írtunk még az egyik legismertebb és legvitatottabb félrefordításról (bár kommentben már szerepelt). Hiánypótló lesz tehát ez a poszt, mint korábban a "május negyedikén találkozunk" utáni nyomozás. Egyébként ennek kapcsán jutott eszembe az egész, az illusztráció keresése közben.
Szóval, erről a mondatról van szó, Kennedy elnök egyik leghíresebb beszédéből, annak is a legvégéről:
"Ich bin ein Berliner" - a szándékolt jelentés nyilván az, hogy "berlini vagyok". Azonban többen megkérdőjelezték a német mondat helyességét, pontosabban jelentését, és azt állították, hogy ez valójában azt jelenti, hogy "én egy lekváros fánk vagyok". Szerintük a névelő hibás, mert szükségtelen; helyesen "Ich bin Berliner" lett volna a mondat.
Aki csak a lényegre kíváncsi, annak most elárulom, hogy ez tévedés, a mondat hibátlan mindkét formában - a poszt hátralevő részének el nem olvasásával nyert időt nyugodtan fordítsátok egy fánk elfogyasztására.
Akit érdekelnek a részletek: először is figyeljük meg a közönség reakcióját. Kétszer mondja a mondatot (itt a teljes beszéd), és egyszer sem nevetik ki. Jó, erre még lehetne mondani, hogy ilyen udvariasak voltak 1963-ban a nyugat-berliniek, vagy csak nem akarták megsérteni egyik legnagyobb támogatójukat.
A másik körülmény, ami minimum a gyanút felkeltheti, hogy ez városi legenda csupán, az az, hogy német nyelvű források nem kritizálják a mondatot, csak angolok. Az embernek olyan érzése támad, hogy a németeknek rendben volt ez így, csak néhány angol anyanyelvű találta rossznak.
A harmadik, bár még mindig nem nyelvi érv a legenda ellen, hogy ismertek a beszéd és a híres mondat születésének körülményei. Kennedy elnök a felkészülés során a német tolmácsát kérte meg, hogy fordítsa le neki ezt a mondatot, hogy a nagyobb hatás kedvéért a közönség nyelvén mondhassa. Ezután több német anyanyelvű előtt elpróbálta, hogy biztosan jó kiejtéssel mondja, és feltételezhető, hogy szóltak volna neki, ha egy nevetségessé tevő nyelvtani hiba lett volna benne.
Még fonetikusan is átírta magának - ezt láthatjátok itt balra. "Ish bin ein Bearleener" - az utolsó szónál még a hangsúlyt is jelölte, precíz ember volt. Jó, az "Ish" érdekes próbálkozás, de ez a "ch" nem könnyű hang egy angol anyanyelvűnek.
Az nagy sikert aratott egyébként, amikor megköszönte tolmácsának, hogy a német mondatát lefordította németre.
A második fonetikusan átírt mondat a latin "civis Romanus sum" (római polgár vagyok) átirata, ezzel vezette be az egész gondolatot, hogy kétezer éve ezt mondták büszkén az emberek.
Ezek persze nem nyelvi érvek voltak. Nyelvi érvnek azt tudom mondani, hogy tessék megkérdezni egy német anyanyelvűt, ideálisan berlinit. Azt fogja mondani, hogy te vagy a kétszázadik, aki ezzel a hülyeséggel megkeresi, és nem, nem hibás a mondat. Egyrészt a berliniek nem is hívják a fent látható édességet Berlinernek, hanem simán Pfannkuchenként (többesben) beszélnek róla. A nem berlini németek hívják Berliner Pfannkuchennek, amit Berlinerre rövidítenek.
Ha mindenképpen akarunk jelentéskülönbséget kimutatni az "Ich bin Berliner" és az "Ich bin ein Berliner" között, akkor olyasmire kell gondolni, hogy egy valódi berlini tényleg az első változatot mondaná, míg a névelővel képes beszédként értelmezhető - tehát ha Kennedy névelő nélkül mondta volna (ahogy számonkérik rajta), az azért lett volna furcsa, mert azzal mintha azt akarta volna sugallni, hogy ő ténylegesen berlini lakos.
Ettől függetlenül Eddie Izzard videója a témáról vicces, bár most már tudjuk, hogy nem pontos:
És ha már híres beszédeknél tartunk, muszáj befűznöm az abszolút személyes kedvencemet:
A nyelvi megformáltsága is gyönyörű, nem csak a tartalma. Aki még nem hallgatta meg végig, pótolja most, érdemes.
