SaGa első beküldése egy érdekes baklövéssel ajándékozza meg a félrefordítások műértő közönségét. Őszintén szólva nehéz elképzelni, hogy nem szúrta ki senki időben a dolgot, amikor voltaképp nem is nyelvtudás, hanem józan paraszti ész kérdése.

Fura fordítási hibát találtam egy könyvben. Nem tudom, hogy eredetileg mi volt a szöveg, gyanítom "harci ló", vagy "csataló", (warhorse) de a fordító következetesen mindig "csataménnek" fordítja, a paci nemétől függetlenül. Elsőre azt hittem, csak rosszul emlékszem a ló nevére vagy nemére és keverem őket, de nem. Itt egy részlet:

Köszöntem Csillagfénynek is, aki egy közeli mezőn legelt. Megnőtt és betanították. Azonnal odalépett hozzám, de próbált úgy tenni, mintha nem hiányoztam volna neki. Magányos volt, bár egyértelműen nagyon jól gondját viselték, és rendszeresen kilovagoltak vele. Hamarosan el kellett döntenem, hogy meg akarom ülni, vagy inkább fedeztetni szeretném. Eredetileg az utóbbira gondoltam; felnőtt korára az egyik leggyönyörűbb csatamén lett, akit valaha láttam.

Itt még csak gyanakodtam, hogy valami nem stimmel, hisz egy mént nem szokás fedeztetni, azzal fedeztetnek, de túlléptem rajta. Aztán jött a bizonyosság:

– Nagyon jó ló ő is, de nem olyan szép, mint Csillagfény – Táncos volt abban az évben Urdo kedvenc csataménje. Alma és Alkony kancája volt, akkor hétéves. Majdnem olyan sötét volt, mint Alma, de nem olyan széles szügyű, és békés természetű, mint a nővére.

Szóval olyan mén, aki egyébként kanca...

Vagy csak a fordító nem tudja, mi a különbség a kettő között... De a szerkesztőnek, korrektornak sem tűnt fel?

A könyv: Jo Walton: A király békéje. Kiadó: Delta Vision.

SaGa a fordítót is megnevezi a beküldés végén, azonban tartva magunkat a hagyományainkhoz, a nevet töröltem.

A klasszikus Csapajev-vicc amúgy megvan a témában?