Valamelyik posztban (talán a múltkori szinkron szerdásban) valaki nagyobb pénzt tett rá, hogy a félrefordítás blogot nem olvassa a szakma. Az összeget azóta is várom, mert én természetesen már akkor is tudtam, hogy ez nem így van, hiszen többször kiderült már, hogy többen is olvasnak minket, akik már nem "szinkronszűzek". Sőt, olyanok is, akik ezzel keresik a jaffára valót. Sőt, most már írnak is ide – és ezért nem lehetünk elég hálásak. A múlt héten Nikodém Zsigmond írásából inkább elméleti szinten ismerhettük meg a szinkronrendezők feladatát, most egy kicsit "gyakorlatiasabb" írás következik Dóczi Orsolya tollából, illetve a folytatásban, 13 órakor megismerkedhetünk azzal a munkával, amely mostanában elviszi a legtöbb idejét. (Van, aki tudja, hogy mi az?)

Nem is szaporítanám tovább a szót, következzen szerzőnk bemutatkozása:

Dóczi Orsolya vagyok, szinkronrendező. Diplomám szerint tanár, de rögtön a főiskola elvégzése után, 1989-ben, egy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam a Pannónia Filmstúdióból. Legyek szinkronrendező-asszisztens! Nem sokat gondolkodtam... Még elcsíptem a nagy idők utolsó szakaszát, dolgoztam Csákányi Lászlóval, Suka Sándorral, Tolnay Klárival, Sinkovits Imrével, Tábori Nórával...

1995-ben már elkezdtem rendezni, de asszisztensként is működtem tovább. '96-tól kihagytam pár évet, mert gyors egymásutánban megszületett a két fiam. Amíg velük otthon voltam, drámai események zajlottak a Pannóniában. A céget egyik pillanatról a másikra bezárták, az elmesélések szerint gyakorlatilag két tekercs felvétele között hazazavartak mindenkit.

Az épület, amely egyébként Bauhaus stílusú védett műemlék, azóta is üresen áll, és évről évre amortizálódik. 1999-ben kezdtem újra dolgozni a Balogmix Stúdióban. Azóta gyakorlatilag ott vagyok, bár mostanában párhuzamosan a Subway Stúdió is munkahelyem lett. Nagyon szerettem rendezni a legelső Shrek-et, az Amerikai szépséget, a Sin City-t.

Nyolc_mini_vese megkért, hogy írjak valamit a szinkronizálás gyakorlati részéről. Nikodém Zsiga – régi kedves kollégám – disszertáció színvonalú írásához azonban nehéz mit hozzátenni. Ezért leültem, és leírtam, ami jött. Csak úgy, szabadon. Mióta befejeztem a kis irományomat, újabb és újabb gondolatok, meg sztorik jutnak az eszembe... Remélem, más is fog mesélni. Annyi érdekes ember él a szinkronizálás világában!

Szinkron vagy felirat – Erre én mit mondhatnék?? Szinkron!! Legyen szinkron! És legyen felirat is! Ki-ki döntse el, mihez van éppen kedve! Szerintem ez ilyen egyszerű. Én NAGYON szeretem a munkámat, és a leiterjakab blog is szép lassan elhalna, ha nem adnánk neki témát!

Bozótharcos – Szinkronrendezőként manapság bozótharcosnak érzem magam, akinek egy szál machetével kell utat vágnia a szinkronellenzők szőrös szívéhez.

Szereposztás – Régen így osztottunk szerepet: a teljes stáb beült a vetítőbe, ahol, miközben vetítették a filmet, a szövegíró hangosan felolvasta a szöveget, a szinkronrendező pedig az asszisztens fülébe susogta a vázlatos szereposztást. Asszisztens jegyzetelt, majd amikor kigyúltak a fények, még egy kis diskurzus következett a filmről. Ma már nincs így. Általában csak a szövegíró és a szinkronrendező látja a filmet, ők is magányosan nézegetik. A színészeknek meg elmeséljük, amennyiben érdekli őket!

Sztori 1. Színész bemegy a stúdióba, szinkronrendező kérdezi, hogy elmesélje-e a filmet. Mire a színész: "Persze, majd ha elmentem!"

Sztori 2. Ez régi, úgyhogy névvel mesélem, in memoriam Vas János szinkronrendező. Színész bemegy a stúdióba, megkérdezi Vas János szinkronrendezőt, hogy mit kell tudnia a filmről. Mire Vas János: "Szar szerb film. Felvétel."

Stáb – jut eszembe, stáb. Az így néz ki, de ugye ezt mindenki kívülről fújja:

Magyar szöveg – A fordítók, akikről ez a blog szól, és akik ebbe a blogba is írnak. Megkapja a film képanyagát és scriptjét, nekiül és lefordítja. Kicsit rabszolgamunka, és nem is lehet vele olyan nagyon jól keresni, de szerintem folyamatosan vannak olyan filmek, amelyeket élvezet magyarítani. És folyamatosan vannak olyan filmek, amelyeknek egészen kiváló a magyarítása! Most csak egyet említek, Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés. Nevezzük meg a fordítóját is: Speier Dávid.

Hangmérnök – Ő felelős egy elkészült szinkron hangi világáért. Ő veszi fel a hangot. Ő mondja a színészeknek, hogy "állj hátrább!", "öt centivel vissza!", "közel-külső" (a külső térben játszódó jeleneteket a mikrofonhoz közel állva kell felvenni, hogy ne legyen "teres"), "ne fújj a mikrofonra!", "bedübbent!" (a p vagy b hangok dübbennek egyet, ha túl közel a mikrofon), stb. Aztán a felvett hanganyagot beleilleszti a nemzetközi hangsávba, ami a keverés. Ez persze bonyolultabb, de tán erről majd egy hangmérnök mesél többet.

Nemzetközi – jut eszembe, nemzetközi hangsáv. Ezen nagyon sok múlik a film végső hangzása tekintetében. A nemzetközi hangsávon van a teljes atmoszféra, az utcazaj, a természet hangjai, lépések, kopogás, ajtócsapódás, pofon, fegyverropogás, stb. Ez minden országban ugyanaz lesz, ezért is az a neve, ami. Vannak nagyon igényes nemzetközik, ezek hangzásban tökéletesek, és esetleg olyan finomságok is rajta vannak, mint stadion tömeg, piac tömeg, csata tömeg (ezeket nagyon nehéz magyarul megcsinálni, szinte lehetetlen, ha nincs valami alap), füttyszó, böfögés (bár vannak profi böfögők ;)). Jobb nemzetközin az is rajta van, ha valamelyik szereplő nem a film eredeti nyelvén beszél. Pl. az Igazából szerelemben a portugál jelenetek. (Jaj, de szeretem azt a filmet, és milyen jó a szinkronja! Kár, hogy nem én csináltam, gratulálok a szinkronrendezőnek!)

Itt nem kellett azt kérni a magyar színésztől, hogy próbáljon meg hitelesen portugálul beszélni. Mer' hát az ugye...

A nemzetközi hangsávon van a film zenéje is. (Általában)

Namost! Van úgy, hogy egy filmhez nincs nemzetközi. Ma már ritkán, régen gyakrabban fordult elő. Ilyenkor jön a házi barkácsolás. Akik ezt csinálják, azok a nemzetközi készítők. Régen ez külön szakma volt, ma jobbára a hangmérnök csinálja. Régen nagyon szegényes körülmények között tudtak dolgozni, ezért hangzott néha egy könyv lapozása fülsiketítő papírsuhogásnak, vagy ezért hasonlított lóhugyozáshoz, ha egy pohárba vizet töltöttek (ezt említették itt, a blogon is). Vagy ha egy tűsarkú átkopogott a szobán, mintha a viselője négylábú lett volna! Ezek a "vicces" hibák a technika kezdetlegessége miatt adódtak, ma már a számítógép csodákra képes.

De én még az antik időkben dolgoztam zörejstábbal is! Na, az csuda volt. Bejött két nő meg egy férfi, és lezörejezték a Háború és békét. Elképesztő, hogy milyen ötletesek voltak! Volt a zörejszekrény, különböző nyikorgású ajtókkal, a különböző hangzású talajok, cipők, lódobogáshoz a félbevágott kókuszdió, amit külön tortúra volta beszerezni azokban az időkben, és mindenféle válogatott eszközök!

Sztori: ez nem pont szinkron, de nagyon érdekes. Bódy Gábor a Tonio Kröger c. főiskolás vizsgafilmjéhez előszedett az archívumból egy rövid jelenetet. A képen egy ágyút sütnek el, de a filmszalag „néma” volt. Hogy legyen hangja az ágyúnak? Kitalálta, hogy a sokpárevezős hajóknál, amikor a pl. tíz pár lapát egyszerre csapódik a vízbe, az olyan hatású, mint egy ágyúdörrenés. És olyan is lett! Csak jó helyen kellett elvágni!

Vissza a stábhoz. Vágó – Ő az, aki a felvett anyagot szájra pontosítja. Amikor a színészek az utolsó mondatot is elmondták, az technikailag még csak nyersanyag. A vágó igazítja a mondatokat előre, ha a színész lekéste, hátra, ha korábban kezdte mondani, mint a "külföldi kolléga", esetleg a mondat közepébe vág egy pici szünetet, ha az úgy pontosabb lesz. A mai technika azt is megengedi, hogy a mondatokat megnyújtsa, vagy összenyomja, anélkül, hogy ez hallható lenne. Ezt az "összenyomós" technikát alkalmazzák egyébként a gyógyszerreklámoknál is, mert nincs ember, aki 5 másodperc alatt képes lenne elmondani a "kockázatok és mellékhatások..."-at. Régen a vágó mindenhol külön ember volt, ma van úgy, hogy a hangmérnök egyben a vágó is. Akárhogy is, a munkája nélkülözhetetlen!

Gyártásvezető – Szintén bozótharcos, csak ő a gázsik és a színészegyeztetés erdejében küzd. Nem könnyű. Az egyik fülén mindig telefon lóg. "Felírtad? Nem, nem kedd, szerda reggel 8-tól 12.45-ig! Igen, lehet, hogy előbb végzel, de azért ne vállalj rá. Micsoda? Annyi pénz nincs a világon!! Ez egy alacsony költségvetésű film. Igen, igazad van, mindegyik alacsony költségvetésű. Most ennyi, legközelebb megpróbálom kompenzálni! Jó, de ne késs el, egy egész stáb jön be miattad hajnali 8-ra. Persze, tudom, próbálsz, reklámot mondasz, játszol, fáradt vagy, meg a reggeli dugó... Na jó, most leteszem, mert hív a..." És ez így megy egész nap.

Rendezőasszisztens – Na, ez az, ami ma már gyakorlatilag nem létezik. De azért megemlítem, mert én is asszisztensként kezdtem 20 éve. Az asszisztens feladata az volt, hogy a felvételek alatt a szájat nézze. Azt kellett figyelnie, hogy szinkron legyen a szinkron, a rendezőnek csak a művészi dolgokkal kellett foglalkoznia. Ez volt a lényeg, de a felvételek körülötti összes lóti-futi munka is az asszisztens feladata volt. Én a szakmáról akkor rengeteget tanultam, és azt is meg kell említenem, hogy kiktől: Juhász Anna szinkronrendezőtől és Bérczi Endre hangmérnöktől. Ma technikailag és művészileg is a rendező felügyeli a munkát.

Ééés ne menjetek sehová, a reklám után folytatjuk egy egészen konkrét példával!